• Mi a narratíva?
• A narratíva jellemzői
• Narratív műfajok
• A narratíva elemei
• Az elbeszélők típusai
• Karaktertípusok

Elmagyarázzuk, mi az elbeszélés, annak jellemzői és a narratív műfajok. Emellett elemei, narrátor- és karaktertípusai.

Az elbeszélés anekdotákat mutat be szereplőkkel a főszerepben.

Mi a narratíva?

A narratíva az egyik nagy irodalmi műfajokszázadokon át különböző formákban jelen van, kultúrák és szóban és írásban egyaránt olyan területek, amelyek az emberi civilizáció egyik tipikus igényét, a történetmesélést elégítik ki. A történetet elbeszélő hang, az úgynevezett narrátor jelenléte az alapvető jellemzője, amely a legjobban meghatározza, megkülönböztetve más irodalmi műfajoktól.

A narratíva számos narratív műfajt felölel, amelyek történelmileg változnak. Azonban mindig közös bennük az a cselekmény anekdoták és elmesélendő történetek, egy sajátos narratív hang, amely kimondja őket, és vannak karakterek amelyek a főszerepben szerepelnek, és különféle szerepeket töltenek be benne.

Az elsőtől mítoszok alapokat és mitológiákat, egészen a közelmúlt irodalmi, filmes és képregényes produkcióiig, a narratíva kísérte a emberiség és színtérként szolgált az övéi képviseletére és megőrzésére gondolat, az övék értékeket és az univerzum látásmódjaik.

A „narratíva” kifejezést kölcsönként is gyakran használják más ismeretterületeken és társadalomtudományok, mint a politika, a halmazra utalva ötleteket, olyan értékeket és kapcsolatokat, amelyek egy országfelfogásból vagy -modellből származnak, és amelyek a múlthoz és a jövőhöz való sajátos viszonyból indulnak ki, vagyis a maguk módján egy történetet javasolnak.

A narratíva jellemzői

A narratívát nagy vonalakban a következők jellemzik:

• A narrátor jelenléte. Minden történetnek mindig és szükségszerűen megvan a narrátora, vagyis egy hangja, amely továbbviszi a történetet, és megadja a szükséges részleteket annak ötletes újraalkotásához. Az említett narrátor lehet, vagy nem része a történetnek (egy karakter), és sok különböző forrást használhat fel annak elmondásához.
• A történetek lehetnek fikciók, vagy nem. Azokban az esetekben, amikor az anekdota a szerző fantáziájának gyümölcse, a „fikció” kifejezést használják, bár egy elbeszélő mű soha nem szakad el 100%-osan a valós utalásoktól, még a fantasztikus történetek esetében sem. Hagyományosan „non-fiction” alatt az újságírói, önéletrajzi elbeszéléseket ill Krónika.
• A próza. Bár az ókorban általános volt a használata a vers A szóbeli kiejtésre szánt történetek memorizálására a prózát régóta használják az írásra elbeszélések.
• A történetek egy cselekményt tárgyalnak. Ez azt jelenti, hogy mindig van valami mesélnivalójuk, az események valamilyen egymásutánja, legyen az valós és a szereplőkön kívüli, vagy képzeletbeli és szubjektív, belső vagy pszichológiai.

Narratív műfajok

A képregény egy aktuális narratív műfaj, amelynek gyökerei az ókorban gyökereznek.

A narratív műfajok sokat változtak az idők során, hiszen alkalmazkodnak az emberiség kifejező szükségleteihez a történelmi pillanatában. Kezdetben a Antikvitás Klasszikus és a Középkorú, a epikus illetve a tettek éneklése, az eposz tradicionális formái, amelyekben a mitológiai hősök hőstetteit írták le régebbi szövegekben.

Fontos megemlíteni a mítoszt és a legenda, a mesemondás és a szájhagyomány legrégebbi formái közé tartozik. A modern időkben azonban narratív műfajoknak tekintjük a következőket:

• A sztori modern. Jellemzően novella, kevés szereplővel, mérsékelt terjedelmű, amelyben a főszereplő egy eseménysorozat elejétől a végéig elkísér, és amelyben egy-egy átalakulás, csúcsesemény vagy kimenetel általában megdöbbentő tanúi. A 19. és 20. században széles körben termesztett nemzetség volt.
• A regény. A modern világ nagy narratív műfaja, különösen az elmúlt két évszázadban, a hosszú távú, fejezetekre osztott történetek formája, amelyben az olvasó mélyen elmélyül a szereplők motivációiban és belső világában. Ezt a műfajt sokszor újra feltalálták, és jelenleg óriási irodalmi szabadságot rejt magában, mindenféle dokumentumnak kiadhatja magát, vagy megközelítheti a próba, hoz költészet és más műfajok az Ön kényelmét.
• A krónika. Közeledve a újságírás és finom vonalban a tekintetben valóság, a krónika gyakori műfaj a felfedezők, újságírók, utazók és az átéltek más elbeszélői körében. Ebben a képzeletet a szolgálatába állítják igazság a szerző szubjektív, vagyis a tapasztaltak minél érdekesebb elbeszélésére szolgál.
• Az újság. A tizennyolcadik és tizenkilencedik században igen elterjedt műfaj a szerző napi eseményeinek idõrendi sorrendben történõ rögzítése, hogy elkísérhessük élete fontos eseményeinek elbeszélése közben, kiránduláson vagy egy-egy kiránduláson. háború például.
• A rajzfilm. Félúton az illusztráció és irodalom, a képregény műfaja vagy a komikus ez a történetmesélés kortárs formája, melynek gyökerei az ókorban és a középkorban gyökereznek. Néha "szekvenciális művészetnek" vagy "szekvenciális történetmesélésnek" nevezik, képek és szövegek halmazából áll, amelyeket egymás mellett helyeznek el, hogy felismerhető történetet alkossanak.
• A filmezés. Modern narratív műfaj, amely önmagában művészi műfajt alkot, technikailag kapcsolódik a Fényképezés. Audiovizuális technológiát (képek és hangok rögzítésére) használ, hogy elmeséljen egy kitalált történetet, speciális effektusok és kamera-erőforrások segítségével, hogy hitelesítse azt.
• A videojátékok. A történetek másik, lényegében kortárs formája, a számítógépek rohamos fejlődésének és népszerűsítésének eredménye a 20. század végén, amely lehetővé tette narratív és interaktív audiovizuális élmények létrehozását, amelyekben a felhasználó fiktív világokba lép, hogy részt vegyen (vagy néha irányítson). a történet kibontakozása.

A narratíva elemei

A narratíva bármely formáját alkotó elemek a következők:

• A narrátor. Az a hang, aki felelős a történet elmeséléséért egy előre meghatározott nézőpontból és egy meghatározott nyelv használatával.
• A cselekmény. Az anekdoták halmaza és leírások amelyekből áll a történet, vagyis mi történik a szereplőkkel, és amit az olvasó olvasás közben szeretne felfedezni.
• A karakterek. Az esetek, amelyekben a cselekmény eseményei megtörténnek, akár szerepelnek benne, akár nem. A narrátor lehet köztük, de lehet, hogy nem.
• Színpad. Kisebb-nagyobb jelenléte a történetben a cselekmény eseményeinek helyéről és időpontjáról szól. Ez lehet egy távoli jövő, egy adott múlt korszaka vagy egy szétszórt jelen, hogy néhány példát említsünk.
• A nyelv vagy stílus. Arról van szó, hogy nyelvi és költői szempontból milyen módon választja a cselekmény elmondását, vagyis a cselekmény típusát. szavak használt, a történet általános hangvétele (atmoszférája) stb.

Az elbeszélők típusai

A narrátorok nagyon különböző típusúak lehetnek, attól függően, hogy miként mesélik el történetüket, vagyis alapvetően attól, hogy milyen nézőpontot választanak, és milyen szerepet játszanak (vagy nem) a cselekményben. Így beszélhetünk a következőkről:

• Narrátorok első személyben. Akik „én”-ről beszélnek, és úgy mesélik el a történetet, mintha ők is részei lennének, vagyis egyszerre szereplők és narrátorok. Ezért ők lehetnek a történet főszereplői (főszereplő narrátor) vagy tanúi lehetnek a történteknek (tanú narrátor).
• Második személyű narrátorok. Akik elbeszélik a történetet egy narrátornak, vagyis folyamatosan egy második nyelvtani személyhez fordulnak ("te", "te", "te" stb.). Ez a narrátor nagyon ritka, a benne rejlő stilisztikai és narratív korlátok miatt.
• Harmadik személyű narrátorok. Akik „ő” vagy „ő” vagy „ők”-ről beszélnek, a történet szereplőire utalva. Ez azt jelenti, hogy kívülről látják elbeszélve az eseményeket, anélkül, hogy azok részei lennének, és anélkül, hogy maguk is szereplők lennének. Azok is lehetnek, mindentudó mesemondók, akik mindent látnak és tudnak, mintha Isten nézőpontja lenne; vagy testetlen tanú narrátorok, akiknek a legjobb megfelelője a filmes kamera nézőpontja lenne.

Karaktertípusok

A szereplők is az elmesélt történetben betöltött szerepük szerint osztályozhatók, az alábbiak szerint:

• Főszereplő. Ki történik a történettel, vagyis a főszereplő, ki lehet a narrátora, vagy nem. Az elbeszélés általában rajta múlik és elkíséri tetteibe, halála esetén pedig nem szokott folytatódni a történet.
• Antagonisztikus karakterek. Akik szembehelyezkednek a főszereplő kívánságaival, vagy ellensúlyként szolgálnak, vagyis a történet „gonoszai” vagy „rosszai”. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy erkölcsi szempontból gonosznak kell lenniük, hanem egyszerűen azt, hogy a főszereplő ellenkező oldalán állnak.
• Másodlagos karakterek.Azok mesélték el, akik elkísérik a főszereplőt a narrációban, és akik a közvetlen érzelmi világát alkotják, például család, barátok, partnerek, kalandtársak stb. Eltekinthetők tőlük anélkül, hogy a történetnek szükségszerűen véget kellene érnie.
• Harmadlagos karakterek. Azok, akik benépesítik a történet lehetséges világát, s akik valamilyen konkrét vagy körülményes eseményen túl nem játszanak abban semmilyen szerepet. Nem tudunk róluk semmit, sokszor még a nevüket sem, és nem is törődünk vele, mert gyakorlatilag a történet helyszínének részei.