- Mi az a Szaturnusz?
- A Szaturnusz jellemzői
- A szaturnusz holdjai
- A Szaturnusz gyűrűi
- Űrkutatás a Szaturnuszig
- A Szaturnusz és a Föld összehasonlítása
Mindent elmagyarázunk a Szaturnusz bolygóról, holdjairól, gyűrűiről és egyéb jellemzőiről. Valamint az űrkutatása.
Mi az a Szaturnusz?
A Szaturnusz a második bolygó legnagyobb a Naprendszer és a hatodik a távolság szerint Nap1400 millió kilométerre található a világító csillagtól. Összetétele gáznemű, és ez az első bolygó, ahol jégből, kőzetből és porból álló gyűrűk (a Jupiter Y Neptun a közelmúltban azonosították).
A Szaturnusz eredete bizonytalan, azonban a tudósok alátámasztják azt az elméletet, hogy a Naprendszer kezdetével (kb. 4,5 milliárd évvel ezelőtt) keletkezett, amikor egy gravitációs erő Ez gáz- és porörvényeket vonzott magához, és óriási gázhalmazállapotú tömeget hozott létre. Körülbelül 4000 millió éve a bolygó jelenlegi helyzetén, vagyis a hatodik helyen áll a Naphoz képest.
Neve a görögök és rómaiak idejében keletkezett, akik a suméroktól örökölték a tudás ról ről csillagászat és az ég felett. Szaturnusz római istene volt mezőgazdasági, Jupiter apja. Mivel a Szaturnusz távolabb volt a Naptól a Jupiterhez képest, az ókori csillagászok „atyának” azonosították.
A Szaturnusz jellemzői
A Szaturnusz gázokból (főleg hidrogénből és héliumból) áll, annak hangerő 755-ször nagyobb, mint a föld és legyen egy sűrűség 0,687 gramm köbcentiméterenként (sűrűsége kisebb, mint a vízé). Abban a feltételezett esetben, amikor a bolygó egy hatalmas óceánon landolt Víz, nem süllyedne, hanem lebegne.
A bolygónak nincs szilárd felülete, kivéve néhány fagyott ammónia- vagy ammónia-hidrogén-szulfid-felhőt, amelyek szétszóródnak a gáznemű felületen.
Mélyen, a mag közelében a hidrogén addig a pontig összenyomódik, ahol azzá válik folyékony. Magja nehezebbnek és sziklásabbnak tűnik, amiből áll fémes elemek mint a vas és a szilikátok.
A szelek, amelyek keletkeznek a légkör elérheti az 1800 kilométer per órás sebességet, amely összeolvadásakor a hőség a bolygó belsejéből előbukkanva sárga és arany sávokat hozzon létre, amelyek a Földről láthatóak (ha keresztül nézzük a távcső). A hőfok felületén az átlag -130 Celsius-fok.
A Szaturnusz 11 földi óra alatt forog saját tengelye körül (a mozgalom forgatás) és 29 év, hozzávetőlegesen, abban, hogy a pálya teljes a Nap körül (a transzlációs mozgás). Tengelyének dőlése 26,73 fok a nappályához képest (hasonlóan a Föld tengelyének dőlésszögéhez, 23,5 fok).
A szaturnusz holdjai
A Szaturnusznak 53 természetes műholdja és legalább 29 holdja van, amelyeket továbbra is tanulmányoznak annak igazolására, hogy műholdak-e (azaz még nem erősítették meg, hogy állandó pályán maradnak-e a bolygó körül).
A Szaturnusz műholdai nagyon változatosak, némelyik gázokból áll, és köd borítja (mint a Titán), mások kráterekkel teli szilárd felületekből állnak (mint a Phoebe). A Prometheus és a Pandora a két legkisebb műhold, amelyek a gyűrűrendszer közelében keringenek, és saját gravitációs erejüknek köszönhetően segítik a fényudvarok szerkezetének kialakítását.
A műholdak közül a legnagyobb a Titán, és atmoszférája (metánban gazdag), ami szokatlan a holdnál. A többi műhold a legnagyobbak csoportjába tartozik: Mimas, Enceladus, Tethys, Dione, Rea, Hyperion, Iapetus és Phoebe.
A tudósok különösen a Titánt (mivel a legnagyobb hold és hírhedt légköre miatt), az Enceladust (mivel lehetséges, hogy kis mélységben folyékony vizet tartalmaznak) és a Hyperion és Iapetus holdakat (amelyekre jellemző, hogy szinte teljes mértékben tartalmazzák, jeges víz).
A Szaturnusz gyűrűi
A Szaturnusz gyűrűrendszere nagyrészt jeges vízből és különböző méretű sziklaomlásokból áll. Két csoportra oszlanak, amelyeket a "Cassini-osztály" választ el: az A (külső) és a B (belső) gyűrűk a bolygó felszínéhez való közelségük szerint.
A hadosztály nevét felfedezőjéről, Giovanni Cassiniről, egy honosított francia olasz csillagászról kapta, aki 1675-ben észlelte ezt a 4800 kilométer széles elválasztást. A B csoport több száz gyűrűből áll, némelyik ellipszis alakú, amelyek hullámsűrűségének változásait mutatják a gyűrűk és a műholdak közötti gravitációs kölcsönhatás miatt.
Ezen kívül vannak sötét struktúrák, úgynevezett "sugárirányú ékek", amelyek a bolygó körül forognak ritmus eltér a gyűrűk többi anyagától (mozgását a mágneses mező a bolygóról).
A sugárirányú ékek eredete még ismeretlen, lehetséges, hogy stacioner módon jelennek meg és tűnnek el. Szerint adat A 2005-ben a Cassini űrszonda expedíciójából nyert gyűrűk körül légkör van, amely főleg molekuláris oxigénből áll.
2015-ig a Szaturnusz gyűrűinek keletkezésével kapcsolatos elméletek nem tudták megmagyarázni a kis jégrészecskék létezését. Robin Canup tudós tette közzé elméletét, amely szerint a Naprendszer születése során a Szaturnusz (jégből és sziklás magból álló) műholdja ütközést okozva elsüllyedt a bolygóba.
Ennek eredményeként a hatalmas töredékek kilökődtek, hogy egyfajta halót vagy gyűrűt képezzenek különböző részecskékből, amelyek a bolygópályán felsorakozva továbbra is egymásnak ütköztek, mígnem létrejött a ma ismert nagy gyűrű.
Űrkutatás a Szaturnuszig
Bizonyítékok vannak arra, hogy ie 700-ban az asszírok a gyűrűs bolygót éjszakai villanásként írták le, és "Ninib csillagának" nevezték. Kr.e. 400 körül Az ókori görög csillagászok Kronosznak nevezték el, amit úgy vélnek, a csillag vándorlás, majd a rómaiak megváltoztatták a nevét Szaturnuszra, Jupiter apjára.
1610-ben Galileo Galilei távcsövön keresztül megfigyelte, és képes volt azonosítani két objektumot, amelyek a bolygót kísérték, és „hármas bolygónak” nevezték. Galilei nem tudta felismerni ennek a két objektumnak az alakját, de azt látta, hogy az égitesthez képest a helyükön maradtak.
A tudósokat akkoriban az a nagy ismeretlen kísértette, hogy ezek az objektumok hogyan maradhattak meg a Szaturnusz körül anélkül, hogy eltörnének vagy ütköznének a bolygóval.
1659-ben Christiaan Huygens csillagásznak sikerült egy erős távcsővel azonosítania, hogy a Szaturnuszt körülvevő két objektum lapított gyűrű. 1857-ben James Clerk Marxwell tudós matematikai képletek segítségével megjósolta, hogy a gyűrűk összetétele számos apró részecskéből áll.
1979-ben a NASA által küldött „Voyager” szonda elsőként érte el a Szaturnuszt, és sikerült összegyűjtenie információ elég Marxwell elméletének alátámasztásához.
1997-ben elindították a Cassini-Huygens szondát célkitűzés hogy jó közel repüljön a Szaturnuszhoz. Évekkel később ez az expedíció értékes információkat szerzett: többek között képeket, adatokat a hullámokról, a felhők mozgásáról és a gyűrűk részleteiről.
2005-ben az Európai Űrügynökség (ESA) által küldött Huygens szonda volt az első űrszonda, amely leszállást hajtott végre a Titán hold felszínén. Sikerült az atmoszféra és a természetes műhold domborművének első vizsgálatát közvetlen felvételekkel elvégeznie.
2017-ben a Cassini űrszonda 13 évnyi tevékenység után fejezte be küldetését, és az utolsó pillanatig küldte az adatokat. A Cassini utolsó öt pályája közvetlen és kulcsfontosságú információkat szolgáltatott a Szaturnusz légköréről.
A Szaturnusz és a Föld összehasonlítása
