Elmagyarázzuk, mi az arrogancia, kapcsolata a büszkeséggel, az önzéssel és az általa okozott attitűdökkel. Valamint mindennapi példák.
Mi az arrogancia?
Az arrogancia az hozzáállás valakinek, aki jobbnak tartja magát, mint amilyen valójában, vagy aki másokat maga alatt tart. Az arrogancia a nárcizmushoz nagyon közel álló fogalom, az arrogancia ill egocentrizmus, anélkül, hogy valójában pontosan ugyanazt értené. Az arroganciát hagyományosan úgy tekintik szinonim a hiúságból, és annak ellentéteként szerénység.
Belül hagyomány tól től értékeket a kereszténységből örökölt vallásos, hiúság (vagyis ön-rajongás) a halálos bűnök közé tartozik, mivel löki a emberi lény azt gondolni, hogy nincs szüksége Istenre, és elég önmagával. Emiatt Nyugaton az arroganciát a hibának tekintik személyiség.
Másrészt bizonyos esetekben a pszichológia az arroganciát kompenzációs mechanizmusként érti ego, felfújt vagy indokolatlanul felfokozott önfelfogás miatt. Vagyis az arrogáns ember folyamatosan igyekszik bebizonyítani magának, hogy beváltja felháborító elvárásait, s közben képes lenézni vagy akár megbántani másokat.
Az arrogancia attitűdjeit arroganciának, önteltségnek, gőgösségnek és kérkedésnek tekintik. Arrogáns tehát az, aki nem hajlandó figyelembe venni mások véleményét, minden kérdésben szakértőnek hiszi magát, és anélkül, hogy ezt ismerné, hajlamos lenézni őket.
Példák az arroganciára
Egy arrogáns embertől az alábbihoz hasonló attitűdök várhatók, amelyek példaként szolgálhatnak:
- Bánj megvetéssel azokkal, akik nincsenek jelen. Az arrogáns emberek rosszul tolerálják mások sikerét, mivel azt konfrontációként értelmezik, mintha „csatát veszítettek”, vagy elveszítettek valamit saját értékükből. Lényegében a bizonytalanságról szól. És általában akkor fejezik ki ezt, ha mások nincsenek jelen, hogy megvédjék magukat.
- Dicsekedj a sajátoddal, és ne hallgass másokra. Jellemzően arrogáns hozzáállás azt gondolni, hogy a saját egyedi és megismételhetetlen, és ezért mással nem fordult elő, senki sem érti, vagy nem tud róla igazán véleményt mondani, ami sokszor az arrogáns embereket is helyzetbe hozza. hosszan tűrő felsőbbrendűségről: "Ennél bonyolultabb, de nem számít, tudom, hogy nem könnyű megérteni."
- Patronizálnak vagy pártfogolnak. Ha egy arrogáns személyt kényszerítenek arra, hogy elismerjen valamit a másiknak, akkor ezt általában úgy teszi, hogy maga a dicséret magában foglalja a másik alsóbbrendűségének hallgatólagos vagy kifejezett elismerését. Ez például egy gratulációt fogyatékossági nyilatkozattá változtat: "Örülök, hogy sikerült, ezek a dolgok mindig nehezek, amikor elkezded."
Arrogancia és büszkeség
A büszke ember soha nem adja meg a karját, hogy megcsavarja.
Bár az arrogancia és a büszkeség általában együtt jár, ezek nem feltétlenül szinonim kifejezések. Mint már láttuk, arrogánsak azok, akik jobbnak gondolják magukat, mint mások, és hajlamosak túlbecsülni a sajátjukat. Arrogáns viszont az, aki soha nem adja ki a karját, hogy elcsavarja, vagyis a büszkeség a büszkeség túlzott formája.
Így nézve a keresztény hagyomány szerint különböző főbűnökhöz kapcsolódnak: az önelégültséghez és a felsőbbrendűség érzéséhez, bár a határvonal, amely elválasztja őket, inkább vékony.
Büszke az, aki soha nem „alázná le magát”, hogy bocsánatot kérjen, segítséget kérjen, vagy olyan magatartást tanúsítson, amelyet méltatlannak vagy saját szintjén alulinak tart. Másrészt az arrogáns ember lenyelheti a büszkeségét, és megteszi, bár a leggyakoribb az, hogy az arrogánsok arrogánsak, és fordítva.